Mindannyiunk használjuk a pénzt, de müködése sok furcsaságot rejt magában. A "frakcionális tartalékrendszer" vagy a "multiple pénzteremtés" értetlenek számunkra és ez a bankok érdeke. Mivel a kereskedelmi bankok a pénzteremtés jogát a központi bankok (jegybankok) kezéből kivették, ezért a rendszer homályosításában érdekeltek. A jegybank márcsak a készpénz forgalombabocsájtását végzi el, ami 5-20 % az öszpénzmennyiségnek. A pénz nagyobb része, 80-95 % a bankok által, hitel formájában az ügyfek számláján kerül forgalomba.

 

Ennek a pénznek nagyrésze a pénzüzleteket látja el, ami a reálgazdaságnak nincs hasznára, de annál több kárt okoz neki. A tözsdei és a konjunkturális ciklusok a bankok önállósult pénzteremtése miatt, felelőtlenül túl vannak fütve. A magas konjunktúra  az erre következő depreszív eladósodásban reked meg. Ha a bankok veszélybe kerülnek, akkor az ügyfelek megtakarítása is veszélybe kerül. Ekkor az állam kell garanciát felvállaljon az ügyfelek pénzéért és ezzel a bankok veszteségét a társadalomra hárítja át, a nyerességet viszont a bankok viszik el.

 

A bankoknak nincsen sem nemzetgazdasági, sem társadalmi elkötelezettségük és felelősségük, ezért a pénzteremtés jogát nekik átadni, ami komoly társadalmi következményekkel jár, nem elfogadható. A modern társadalomban a pénzszabály a jogszabály része és ezért ez alkotmányos kérdés kell legyen.

 

 

A teljes pénzmennyiséget egy független, a nyilvánosság ellenőrzése alatt álló szerv kell teremtse. Az Europai Unióban ezt a funkciót az Európai Központi Bank és a nemzeti jegybankok kell betöltsék. Ez a monetáris hatalom, a törvényhozó, végrehajtó és a birói hatalom mellett az állam negyedik hatalmi szerve kell legyen. A központi bank, a biróságokhoz hasonlóan teljesen független kell legyen és csak a törvénynek lehet alárendelve. Független kell maradjon a kormány vagy a parlament akaratától, de a bankoktól és gazdasági érdekektől is. Egy ilyen pénzrendszerben helyi pénznek és egyéb közösségi elszámolási rendszernek is helye lehetne.

 

A pénzteremtés reformja egyszerű. A folyószámlán szereplő megtakarítást készpénznek kell nyilvánítani. Csak az állami központi bank (jegybank) - az az a monetáris hatalom - lesz felhatalmazva fizetési eszköz kibocsájtására. Ezáltal a számlapénzzel az történik, mint száz évvel ezelőtt a papírpénzel történt. Akkor a privát bankjegyeket felváltotta az állami központi bank. Ma arról van szó, hogy a kereskedelmi bankok adossággal terhelt, instabil és nem biztonságos számlapénzét adósságmentes állami teljes értékű pénzé kell nyilvánítani. Ezáltal csak részben állami pénz (ez az összpénzmennyiség 5-20%-a, az érmek és bankjegyek) teljesen állami pénz lenne, a bankok viszont nem.

 

A kormánynak és a parlamentnek az állami jegybankal szemben semmi követelménye nem lenne. Az így teremtett pénzt egy új államhatalmi szerv, a monetáris hatalom hozná forgalomba, amivel a közkiadások egy részét fedeznék. Ez az Euró pénzövezetben évente 200-350 milliárd eurot jelent. Ez a jelenlegi közkiadások 5% körül van.

 

Kereskedelmi (privát) bankok és állami bankok továbra is törvényes keretek között a pénzpiacokon szabadon dolgozhatnak. Nem teremthetnek többé számlapénzt (zsirópénzt), csak azzal a pénzzel dolgozhatnak, amit a központi banktól vesznek fel, vagy az ügyfelektől kapnak és bankjegy formájában a pénztárukban vagy a központi számlájukon tartanak.

 

A bankok pénzteremtése egyszerű modon és problémamentesen megakadályozható lehetne, ha az ügyfelek folyószámláját a bankkönyvelésből kivonják és mind külön számlát önálló jogosultként kezelik.

 

 

Egy ilyen pénzreformnak öt nevezetes előnye lenne.

 

Először is ez a pénz állami garancia nélkül is biztos lenne, mert a megtakarítások csőd esetén nem tünhetnek el. A fizetési értéke egy bankrízis esetén is biztonságban maradna. Bankkrízis esetén a politika és a társadalom nem lenne megzsarolható.

 

Másodszor a bankok túl magas vagy túl alacsony pénzszabályozása nem létezne. A spekulációs kilengések számára nem létezne olcsó pénzeszköz. A pénzforgalom kiegyensúlyozódna, a gazdasági, kunjunkturális ingadozások és tözsdeciklusok moderáltabbak lennének.

 

Harmadszor, a kereskedelmi bankok a mai inflációs pénzteremtéssel ellentétben a központi bank a pénzmennyiséget teljes ellenőrzés alatt tudná tartani. Mivel a szükséges pénzmennyiséget mindig a reálgazdaság növekedése szerint bocsájtani ki, a spekulációs buborékokat és az árinflációt hatékonyan ellenőrizhetné.

 

Negyedszer, a pénzteremtésből származó nyeresség - a seigniorage - teljesen a közkiadások fedezésére szolgálna és nem a bankok megnemérdemelt extranyeresége lenne. A pénzmennyiség növekedése meg kell feleljen a reálgazdaság növekedésének. Ebben az értelemben a mai 1-2-3%-os reálgazdasági növekedéshez egy ugyanilyen mennyiségű pénzmennyiségnövekedésre lenne szükség. Ebből a közkiadások 3-7%-a finanszírozható lehetne.

 

Ötödször létezik ennek egy nagyon aktuális jelentősége. Szószerint ez egy kiváló alkalom, hogy az államadósságot zavarmentesen és fájdalommentesen egy néhány éven belül jelentősen lecsökentsük.

 

Ezzel a reformal adósságmentesen seigniorage formájában egy teljes értékű pénz kerül forgalomba. Ez a mai kamatos hitel formájában teremtett pénzt váltaná fel, ami ma a folyószámlán vagy jegybankhitel formájában jön létre. Ezzel a régi kamatos hitelpénzmennyiséget rövid időn belül egy teljes értékű pénz helyettesítené és a közkiadások számára egy tetemes mennyiségű pénz folyna.

 

A jelenlegi monetáris politika tarthatatlan. Az erősebb szabályzás nagyobb bürokráciát eredményez és ez kontraproduktív. Amire szükség van, az egy politikai válasz:

A számlapénzről egy teljes értékű pénzre át kell állni és egy központi állami bankot, mint monetáris hatalmat végérvényesen etablálni kell.